Idézetek :D 2

Az életben nem minden igényel magyarázatot. Nem a mi feladatunk, hogy bármit is elmagyarázzunk másoknak. Minden, ami mély, mindig megmagyarázatlan. Az, amit meg tudsz magyarázni, nagyon felszínes. Vannak dolgok, amiket nem tudsz megmagyarázni. 
Ha szerelmes leszel valakibe, hogyan magyarázod meg, hogy miért lettél szerelmes? Minden válaszod ostobán fog hangzani: az orra miatt, az arca miatt, a hangja miatt. Ezek a dolgok mind említést sem érdemelnek - de valami van abban a személyben. Azok a dolgok feltehetően részét képezik annak, amiért szereted őt, de az a "valami" mindennél nagyobb. Az a valami több mindennél.




Ha szeretsz valakit, engedd el. Ha zaklatnod kellett, valószínűleg soha nem is volt a tiéd.






Azt mondtam, keveset tudok a szerelemről. Ez nem volt igaz. Jó sokat tudok róla, mert láttam, hosszú évszázadokon át figyeltem, és csak ettől volt elviselhető, hogy a Földet néztem. Az a sok háború, hazugság, kín, gyűlölet. El akartam fordulni, hogy ne is lássam többet. De láttam, hogy mennyire tud szeretni az ember. Kutathatod a világűr legtávolabbi zugát is, és te nem lelsz gyönyörűbbet. És igen, jól tudom, hogy a szerelem feltétlen, de azt is tudom, hogy lehet kiszámíthatatlan, váratlan, irányíthatatlan is, és könnyen összekeverhető a gyűlölettel.




De időnként a szívednek kell vezetnie még akkor is ha oda visz ahová nem lenne szabad.






A szeretet mindent kibír- egyet nem: hogy elmúlik. Szeretünk- és vége!? Vége, örökre!? Soha nem lesz többé!? -Ez felfoghatatlan! Elviselhetetlen! Sokkal rosszabb, mint a fizikai kín vagy maga a halál, azért mert egyszerűen természetellenes.
Az, hogy testünk vénül, és betegek, öregek, fogatlanok, vaksik és nyomorékok leszünk, még elfogadható valahogy. Nehezen, de mit tegyünk? Az, hogy végül nem bírjuk tovább a fizikai életet, és átlépünk a halál kapuján, még mindig elfogadható, ha keservesen is. Minden kétségbeesett tiltakozásunk ellenére van bennünk valami belenyugvás, vagy talán rejtett bizakodás: majd csak lesz valahogy.
Az ember végül megadja magát.
De az, hogy a szeretet elmúljon, elfogadhatatlan!
Olyan fájdalom, melyet semmi nem enyhít.
Olyan borzalom, melyre nincs gyógyír, mert egy hang azt kiáltja bennünk: Ez nem történhet meg!
Egy társadalmi rendszer összedőlhet, egy hitvilág összeomolhat, egy nép, egy faj, egy istenkép megsemmisülhet, jöhet az apokalipszis, és megmérgezheti a földet, a vizet, a levegőt, és kipusztíthatja az emberfaj jó részét: mindez bármennyire is meghaladja a képzeletünket- mégis tudjuk valahol, hogy mindez nem lehetetlen, mert benne van a pakliban. 
De a szeretet elvesztése nincs, és nem is lehet, soha!
Ez az egyetlen pont, ez a mustármagnál kisebb kis atommag a szívünk közepén, ahol lényünknek és az egész teremtésnek a legvégső titkát őrizzük. Ez a titok, ha szavakkal kimondjuk, ennyi: a szeretet örökkévaló.
Minden más elmúlhat - és el is múlik.
A nap élete véges. A csillagoké is. A kozmoszé is. 
De a szeretet el nem múlhat-megmarad.
Ezért van az, hogy senkit nem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet".
Nem igaz.
Ez nem olyan seb, ami gyógyul.
A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad. Egyetlen dolog szüntetheti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Ha elfelejtjük. Amikor azt mondjuk, hogy az "idő gyógyít", erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban ha valóban szeretünk nem lehetséges.”






Még mindig érzem a tüzet  mellyel tegnap ragyogtál.Égetsz, ahogy hozzám simulsz, de boldog vagyok. Belecsókolok puha, szőke hajzuhatagodba, s Te mosolyogva még közelebb húzod Magad hozzám. Egyik kezemmel nyakadat simogatom, s Te halkan felkuncogsz. Megcsókolod  nyakam,
s én megremegek. Lassan egyre feljebb haladsz, de a számnál megállsz. Csak nézel a szemembe, és mosolyogsz, olyan édesen, mint még soha. Hirtelen teljesen
megrészegülök mosolyodtól, bódítóan hat Rám minden mozdulatod. Aztán
megcsókolsz, viharosan, szenvedéllyel. Úgy érzem Magam karjaidban, mint egy megfélemlített nyúl a rókával szemben. Aztán elengedsz, s olyan szeretettel nézel Rám, hogy egyből elfelejtem minden gondomat, és áldom a pillanatot, mikor először megláttalak az utcán. Akkor egy érzés oly gyorsan cikázott végig testemen, mint a villám. De mostanra ez már többé érett, mint egy gyorsan
kihunyó láng. Szívemet hevesen lobogó tűz perzseli, és ha a szemedbe nézek, és ugyanezt a tüzet látom zafírjaidban tombolni, úgy érzem, én vagyok a legboldogabb ember a világon. Mert szeretsz és törődsz velem, mint még soha senki.




Szívem, mint égő fáklya, fűti a lelkemet
Eloltani, tengernyi hideg vízzel sem lehet
Reménytelen, innen nincsen kiút, menekvés
Elzárta azt szerelmem, sehol egy parányi rés
Térdimre rogyom Tengerkék szemed láttán
Lennék szemed tengerén délceg kapitány
Enged meg, hogy halálomig szertőd legyek, s
Karjaid közt, boldogan, öröklétre szenderüljek.


Van, hogy eljön az a pont, hogy egyszerűen csak szerelmes vagy valakibe. Nem azért, mert az a valaki jó vagy rossz, nem azért, mert valamilyen. Egyszerűen csak szereted. És még csak azt sem jelenti, hogy onnantól fogva ásó, kapa, nagyharang. Ahogy azt sem, hogy soha nem fogjátok megbántani egymást. Egyszerűen azt jelenti, hogy szerelmes vagy, szereted szívedből. Néha azért, amilyen, néha pont annak ellenére. És tudod, hogy az a valaki is szeret téged, néha azért, aki vagy, néha meg pont annak ellenére.






Sosem ismertem olyat, aki megtudta változtatni a kedvemet egyetlen szavával. Sosem ismertem olyat, aki nélkül nem tudok élni. Sosem ismertem olyat, aki elalvás előtt is eszembe volt és reggel rá gondoltam először. Sosem ismertem olyat, akiért mindent megtennék, akiért az életemet is odaadnám. Sosem ismertem olyat, akibe ilyen szerelmes tudtam volna lenni, amíg rád nem találtam!






Vajon milyen lehet
Egy felhőn ülni
S nézni le Rám,
Tudni, hogy soha
Nem ölelhetsz már.
Vajon milyen lehet
Odafenn lenni
Sok lélek között
A dolgodat tenni....
Vajon milyen lehet
Ábrándokat szőni
És tudni, hogy már soha
Nem fogsz visszajönni.
Vajon milyen lehet
A felhők felett szállni,
Állandóan remélni,
S mindig csak várni!





"...Épp azzal bizonyíthatod, hogy szereted a másikat, ha el tudod engedni, és megbízol benne. És ez nem lerázás. Ha szembe mersz nézni önmagaddal, a félelmeiddel, és le tudod győzni őket, ha képes vagy arra, hogy őszintén feltárd a másik legtitkosabb vágyát, és azt meg is tudod adni neki, csak akkor mondhatod, hogy szereted a másikat. A féltékenység az, amikor a test akar gondolkodni, és nem a lélek..."






Az igazi nőnek csak a szemét nézd, és azt sem kívülről, hanem a lelke felől. Először meg kell érezni a lelkét. Ha a lelke felől nézed, az első réteg a félelem, a múlt és a jelen sebei. Ha ezzel megtanulsz bánni, akkor láthatod a második réteget, a gyengédséget, a cirógatás vágyát. Ha ezt is látod, a harmadik rétegben látod az öröm pajkosságát, a negyedikben a harag villámait, az ötödikben a harmónia vágyát, a hatodikban a gyönyör cirógatását, és a hetedikben azt a szeretetet, ami teljesen a Tied. Minden igazi nő hét fátyoltáncot táncol, és régen elvesztél, ha a fátylat, a keblei halmát, vagy a csípőjét nézed. Csak a szemét nézd, a teljesen ruhátlan lénye, az örömtől hullámzó, vagy fájdalomtól görnyedő teste minden apró titka a szemében van.






Sírva nyúlok tollamért
Mert nincs itt velem az
Aki nélkül szívem semmit sem ért


Kellesz nekem, hidd el, kérlek
Semmit nem értek, csak érted élek


Megbolondít a szerelem
Most te érted esedezem
Remélem, megbocsátasz nekem


Nélküled minden percem hiányos.
Szeretlek érsd meg csak érted, kiáltok.






Kicsim csak egy percet kérek
Hogy elmondjam mit irántad, érzek


Könnyezik a szemem érted
De ezt te még se kérted


Bocsáss meg szerelmem
Tudom nagyot, vétkeztem


Örökre csak te rád vágyok
Melletted e percben is ott állok


Hihetetlen mit irántad érzek
A szerelem ez a szó, ami éltet


Akarlak Kicsim, kellesz nekem
Mert nélküled üres az éltem
Bocsáss meg Kis szerelmem.






Éjszaka három óra van,
De messze elkerül az álom
Miközben a takarót magamra húzom,
Rá gondolok s hozzá vágyódom!
Úgy szeretnék most is vele lenni,
Ez egy szép álom, de olyan jó hinni
Ha most mellettem feküdne
Szívem oly hevesen verne,
Átölelném szorosan
Pici szájára csókokat lehelnék,
S fülébe súgnám: Szeretlek!
…még csak két nap telt el
Mióta utoljára láttam,
De lekem többnek tűnt
S lelkem létezni megszűnt…
Csak testben vagyok itt
A gondolatom messze nála kóborol
Olyan jó lenne most őt átölelni,
S soha többé el nem engedni,
Tudom, ő is ez akarja,
S hamarosan eljön a kettőnk napja,
Mikor egymás mellé bújva
Merülhetünk mély álomba.





Hordozlak magamban,
minden pillanatban,
benne vagy a vízben
a kimondott szavakban,
Benne élsz a fényben
az éji sötétségben,
ott vagy minden dalban,
hordozlak magamban


Hordozlak magamban,
szólok gondolatban
hiszen ott vagy benne
minden mozdulatban
Ott lapulsz meg elmém
rejtett zeg- zugában
benne vagy a dalban
hordozlak magamban


Hordozlak magamban
titkos álmaimban
el sosem eresztlek
önzően szeretlek
amikor csak tudom
kutatlak, kereslek
ott vagy minden dalban,
örökre
hordozlak magamban.





Kicsim egyetlen szerelmem
Hozzád szól e gyönyörű versem
Neked írom eme kis sorokat
Veled alkotom a hosszú pillanatokat


Nézem a szép tested
Látom a gyönyörű lelked
Érzem a pici szíved


Te vagy szívem egyetlen lakója
Te vagy testem egyetlen birtoklója
Soha nem feledlek egy percre sem
Kívánlak de nem vagy itt mellettem.





Egy erős érzés mi elfogott
Fájdalom mi belém hasított
Penge mit szívemben megforgatott
Csak egy még csak egy mondatott
            
Nézd csak a szemem
Tekints bele, látod a lelkem
Érzed hisz érted dobban a szívem


Sírva kirántod gyilkos pengéd
Rájöttél, hogy szerettelek én
Térdre esve a szívedbe bele esve
Utoljára kívánom csókod melegét.






Ha szeretsz, ha szeretni akarsz
Akkor csak engem, csak én legyek
Csak rám vágyj, csak engem láss
És higgy bennem, és érezz,
Ne, szavaim figyeld!!! Bármikor hazudnak.
Velem, akarj élni, és ne mással.
Engem ölelj, csókolj vad szenvedéllyel.
Ne kergess egy árnyat, legyen egy vágyad,
Én legyek az csakis én….
Mit megbeszéltünk nem feledtem,
Hogyan is feledhetném az életem…
Csak kivárni nehéz, hogy ezt érezd,
Csak engem, és csakis engem…






Ti, kik kertjében szálltok le: csöpp kismadarak,
énekeljetek fülébe csengő dalokat!
Ti, kik kelyheiteket nyitjátok: virágok,
illatotokkal szívét teli árasszátok!
Ti habos bárányfelhők, kik ott vagytok fölötte,
a Napot lágyan takarjátok, ne süssön szemébe!
Te szél, ki gyakran süvítesz dühöngve,
arcát puhán símítsd, mintha én lennék mellette!
Te drága Angyal, ki ott lebegsz fölötte,
őrizd Őt szüntelen és tartsd meg Őt örökre!








Mikor először megláttam szemedet
elhittem tényleg tükrözi a lelkedet
Mikor először simogattam arcodat
tudtam nehéz lesz megvívni harcomat
mikor először megfogtam a kezed
nem akartam máshol lenni csak veled
mikor először megpihentem váladon
akkor lettem szerelmes válalom
mikor először megöleltem testedet
szebbet nem rajzolhat képzelet
mikor először megcsókoltam ajkadat
izzot körölöttünk a röpke pillanat
mára csukott szemmel látom szép szemed
és tükröződik belőlle a szeretet
ha olykor olykor megsimítom arcodat
mosolyod ezernyi szépet tartogat
mikor egymásba fonodik két kezünk
tudjuk hogy együtt bármit elérhetünk
ha váladra hajtom a fejem jól tudom
ott megnyugszom s csak szépet álmodom
mikor átölelsz érzem hogy féltelek
belegondolok mi lenne ha nem lehetnék veled
ha csókollak mintha megállna az élet
s ha meghalnék tudom akkor is szeretnélek






Füledbe súgom, ha akarod, csak
Öleljen gyengéden szerető karod,
Simogassa bőröm, mint a selyem,
Ne menj még el, maradj velem!


Elmondom hát mitől féltem,
Mi volt amit mindig kértem. 
Legyen szerelem a szavak mögött,
S maradjak szívedben én az örök.


Bolondos lelkem még boldog lehet,
Ha csalfa mosolyod újra rám veted,
Csak csillogjon ismét angyali szemed,
S zengje az ajkad, hogy még szeret.






Szeretnék veled eső áztatta utcán táncolni, s szeretnék veled egy ágyban álmodni. Szeretném megmutatni mit ér egy könnycsepp, mely az öröm által tisztítja arcodat, s elmossa az összes bánatodat. Szeretném ha szemem tükrében fedeznéd fel a világot, s észrevennéd az igazán fontos dolgokat. Szeretném ha tudnád hogy a sivatagban is nyílik virág, s hogy a hóesésben is van melegség, mert így él a világ. Szeretném ha velem együtt kiáltanád, hogy suttogva is értem szavad, mert így nincs az a szív mely megszakad. Szeretném ha látnád hogy a vak ember is láthat csodás dolgokat, s kinek néma az élet, az is várja a hangokat. Szeretném ha együtt éreznénk azokat a dolgokat, melyeket sok ember a jelentéktelen dolgok miatt egyre csak halogat. És végül Szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam hogy
életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb...






Csókoljon meg engem az õ szájának csókjaival; mert a te szerelmeid jobbak a bornál.
Mert az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
Az ő bal keze az én fejem alatt vagyon, s jobb kezével megölel engem.
Ím é szép vagy mátkám, ímé szép vagy.
Mint a veres cérna a te ajakid olyanok, a te szemeid, mint a galambok, a te fátyolod mögött. És a beszéded ékes.
A két emlőd akár a vadkecske kettős fia mely liliomok közt legel.
A te köldököd, mint a szép kerekded csésze, mely sosem szűkölködik nedvesség nélkül.
A te hasad, mint a gabonaasztag, mit liliomok kerítenek körül.
És lésznek a te emlőid, mint a szőlőnek gerézdei és a te ínyeid, mint a jó illatú bor.
Nyílj meg nékem galambom, mert az én fejem megrakodott harmattal.
Jer szerelmesem, nézzük meg, ha virágzik a szőlő, ha kimutatta magát a szőlőszem, ha kifakadtak a gránátalmafák.




„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."






Az embereknek nem ugyanazt jelentik a csillagaik. Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (...) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (...) S ha majd megvigasztalódtál (mert végül is mindig megvigasztalódik az ember), örülni fogsz neki, hogy megismerkedtél velem. Mindig is a barátom leszel.






Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod.
Amikor tudod, hogy kár volt az egész, mégse bánod.
Amikor meglátod, és hevesebben dobog szíved. 
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed.
Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat. 
Amikor várod, hogy ismét oda adhasd neki magad.
Amikor várod, hangját és szavait.
Amikor naponta felidézed magadban az együtt töltött órák emlékeit.
Amikor néznéd mosolyát és két szemét.
Amikor vágysz arra, hogy megint feléd nyújtsa két kezét. 
Amikor nem bírod már, hiszen kavarognak benned a szavak.
Amikor közeledben van és alig bírod türtőztetni magad.
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged.
Amikor elhiszed, hogy míg együtt voltatok ő is megőrült érted.
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle.
Amikor újra aludnál és ébrednél mellette. 
Amikor jó lenne, ha újra veled lenne.
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene. 
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész. 
Amikor döntesz, hogy miért is ne, hiszen egyszer élsz.
Amikor világossá válik, hogy bármily rossz, ez még is jó neked. 
Amikor tudod, hogy TILOS, de még is újra és újra megteszed. 
Akkor vedd tudomásul, hiába tagadod, igen is Szereted!!!






Szomorú a szívem, mert tudom, most nem lehetsz az enyém,
összekavart életünk elindult egy rossz irány felé.


Mikor nem vagy velem, könny csordul le arcomon,
meg kell próbálnom, de felejteni nehéz - tudom.


Mikor veled lehetek, szikrázik szívem, mert szeretlek,
de e szeretet nem szerelem, ezért nem engedhetem, hogy szenvedj.


El kell, hogy felejtselek s te is engem,
mert ha ezt most folytatnánk, az nem lenne jó egyikkőnknek sem.


Nem akarom, hogy fájjon, de ez nem lehet másképp,
engedj el lágyan, s így megmaradsz nekem, mint egy álomkép.


Veled leszek álmomban, s erre az lesz a fájó bizonyíték,
hogy reggel majd a párnámon ott csillog egy könnycsepp, mely az enyém.




Ha fölnézek az égre, számomra az nemcsak csillagászati felfedezések és
tudományos magyarázatok halmaza, de életem színjátékának csodálatos
díszlete is. Hiába jártak a Holdon, hiába látta Gagarin, hogy csak
szürke por van ott, dermesztő hideg és súlytalanság - nekem az a kihűlt
csillag: mese-Hold maradt! Éjszaka üzen. Néha elszomorít, néha
gyönyörködtet.


Ha jól figyelsz, rádöbbenhetsz arra is, hogy rossz érzésed nem is a
tiéd: valaki helyett szorongsz, vagy éppenséggel valaki bánata suhant
át rajtad, és árnyékba borította az egyébként derűs lelkedet. Ha
valakit szeretünk, érzéseit érezzük.


Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír. Kibuggyan
belőle a könny, minden szándéka ellenére, s arcán nem a
megkönnyebbülés, hanem a vesztes önuralom görcse látszik: "Vissza
akartam tartani, de nem sikerült, s most bőgök, mint egy hülye." Azért
mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből, mert úgy kell
megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.


Az ember értékét nem az esze, a műveltsége, nem a hatalma vagy a
tehetsége, hanem a lényéből áradó melegség minősíti. Vagyis a
szeretetnek behunyt szemmel is érezhető jelenléte.


Egy másik világ! Végtelen múlttal, emlékkel, ismeretlen érzésekkel.
Belebújni egy másik ember lelkébe nagyobb kaland, mintha egy idegen
bolygóra lépnél. Érthetetlen világ! A szavaink egyformák, csakhogy neki mást jelentenek.


"Minek örüljek?" – kérded.
Annak, hogy élsz, hogy vagy, hogy
halhatatlan vagy. Annak, hogy jólesik a friss víz, a kenyér, az eső és
a meleg nap. És a hó, és a jég, és annak, hogy erős vagy, és ha holnap
mindenedet elsodorja az ár, akkor is képes vagy összeszedni magad. Ha kell, a semmiből. Annak, hogy a végtelen égbolt van a fejed felett - és
azon túl, amit szemmel már nem látsz, ott a hazád.




Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz."-Márai Sándor


,A legfontosabb, amit a győzelemből megtanulhatunk, hogy képesek vagyunk rá.''-Dave Weinbaum


,Csak akkor bolygasd a legmélyebb titkokat - az élet forrását, az egyén létének lényegét -, ha készen állsz vállalni a legszörnyűbb




,A zöld szempár belenézett a feketébe, de egy másodperc múltán a sötét szemek mélyén valami kihunyt, dermedt, vak ürességet hagyva maga után."


,,Az emberek hajlamosak arra áhítozni, ami a legrosszabb nekik