Szomorú Idézetek

Szomorú idézetek


Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!






nem értem mért engedi meg az Isten, hogy találkozzunk, ha utána meg nem engedi, hogy együtt legyünk.

 

 

ne várj arra, hogy az álmaid maguktól megvalósuljanak..menj, élj és tegyél róla, hogy valóra váljanak!

 

"Akit nem kapunk meg,azt örökké szeretjük

egyesek belépnek az életünkbe, majd hamar távoznak.. mások maradnak egy darabig, lenyomatuk ott marad a szívünkben és mi már sosem leszünk pontosan olyanok, mint azelőtt.

 

*attól hogy már nem szeret, a világ, világ marad.. az égbolt, égbolt marad, a nevetés, nevetés marad.. csak ezek nekem már semmit nem jelentenek. mert én, már nem én vagyok..*

 

Mért nem tudom elfogadni,hogy örökre vége,miért várom most is, hogy visszajöjjön végre?Mért álmodom mindig, hogy velem van újra?Miért kell naponta gondolnom a múltra?Miért fáj, ha látom, vagy miért fáj, ha nem,Miért van,hogy feledni nem tudom ma sem?Miért fáj, ha szavak nélkül, némán eltapos,hisz ez köztünk szinte már mindennapos.Miért érzem azt, hogy mégis jó lehet?Miért kell szeretnem, ha ő nem szeret?!

 

Rád gondolok…mindig minden helyzetben, rád gondolok. Ahogy látom, hogy egy barátom boldog, újra rád gondolok. Szerettelek egyszer…nagyon szerettelek. Egy baj van csak ezzel, hogy bárki bármit mond nekem, még mindig szeretlek. Nem érdekel, hogy megbántottál, hogy csalódást okoztál, és ezeken nem egyszer. Hidd el nekem elfelejteném, mert szeretlek. Ez az egyetlen egy bajon, hogy nem tudlak elfelejteni. Próbálkozom, próbálkozom. De egy hely mindig ott lesz a szívembe, fent tartva Neked.

Azt hittem ismerlek. Azt hittem különleges vagy. Azt hittem más leszel. Azt hittem örök, ami köztünk van. Azt hittem szeretsz. Azt hittem szerettelek. Nem! Tudom, hogy szerettelek és tudom, hogy te is szerettél. De mindez megváltozott. Különlegesek voltunk együtt, egy darabig. Egyszer csak valami megváltozott. Te voltál a fiú, akire esküdtem volna, hogy különleges. De rájöttem ugyonolyan vagy, mint a többi.

 

~ Az élet nem könnyű. A szerelem fáj, a pasik hazudnak, a barátok hátbaszúrnak, az emberek meghalnak, a szülők kiabálnak.. te mindig próbálkozol, de sosem vagy 'elég jó'.. és nem érted miért :/

~ Soha ne mondd, hogy ég veled, mert ez azt jelenti, hogy elmész, többé nem találkozunk, és elfelejtesz.. mondd inkább hogy majd látjuk egymást

 

egy nagyon nagy marha egyszer azt mondta ha igazán szeretsz valakit akkor engedd el. és a többi idióta meg itt idézgeti, ez egy  nagy hülyeség. ha igazán szeretsz valakit küzdj érte a végsőkig!♥

 

az élet tele van veszéllyel :/ minden dologban benne van az a kockázat hogy fájdalmat okoz...:/ hisz nézzük csak meg. az öröm is veszélyes hisz egyszer vége szakad és az emlékei fájnak hisz csak vágyódást hagynak bennünk. a szeretet fáj hisz egyszer mindig elkell vesztenünk azt akit szeretünk. és a szerelem is fáj....hisz darabokra törhetik a szívünk. :/

 

 

Akkoriban úgy gondoltam, hogy soha többé nem akarok már szerelmes lenni. De akármennyire fáj is, akármennyire kínzó, szeretnék még egyszer ébren álmodni. Még egyszer tiszta szívből szeretni valakit.

 

 

 

Menj el, és soha többet ne is gyere vissza az életembe, mert amióta ismerlek, pokol az életem, és epedve várom azt a pillanatot, amikor elém állsz, átölelsz, megcsókolsz, és arra kérsz, hogy maradjak mindig melletted. De ez a pillanat soha nem jön el.

 

Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!

 

 

Van valaki, akire várok, legyen az egy nap, egy hónap vagy egy év, én várni fogom akkor is ha esik vagy havazik.. de mi mást tehetnék ha egyszer szerelmes vagyok belé?... :/

 

 

 

Miért nem hagyod abba és lépsz végre tovább? Nem az számít, hogy mi volt a múltban, vagy hogy mi lesz a jövőben. Az ég szerelmére, maga az út a fontos. nincs értelme végigcsinálni ezt a sok szarságot, ha nem élvezed az utat. És tudod mit? Mikor a legkevésbé várod, jön valami remek dolog, jobb, mint amiről valaha álmodtál.

 

 

A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet!

 

A legnagyobb hiba amit életed során elkövetsz az, ha állandóan attól félsz, hogy elkövetsz egyet!

 

 

nagyon szeretlek .. éppen ezért egedlek el magam mellől .. mert tudom, hogy csak így lehetsz boldog ..

 

 

Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen...

 

 

 Összevesztem vele.. Már majd nem elfelejtettem, mikor újra belépett az életembe. Most jöttem rá igazán, hogy mennyit is jelent nekem , és bármi történjék, én mindig szeretni fogom..: ) ♥

 

 

Halk zene szól, szakad az eső, rájöttem szeretlek, de már túl késő. Hullanak a könnyeim, mint az esőcseppek, ülök az út szélén, de észre sem vesznek. Sok idő eltelik, mire megáll valaki mellettem, kiszáll az autóból az akit szerettem. Rámnéz, és a szemében egy könnycsepp ragyog, magához szorít, megcsókol, s érzem újra boldog vagyok..

 

 

A saját szívem törtem össze, mikor szakítottam veled,
Megígértük egymásnak, hogy nem beszélünk egymással,
Hogy ne okozzunk fájdalmat a másiknak
De nélküled élni, sokkal fájdalmasabb,
Igazán szükségem van rád, itt mellettem,
Bárcsak el tudnám mondani,
Hogy mennyire szerelmes vagyok még beléd,
Hogy milyen nehéz elengednem...
Jobban hiányzol szerelmem, mint valaha gondolnád,
Kérlek, gyere vissza hozzám, és én soha
Többé nem engednélek el...

 

 

Holnap este a vonatban ülök és minden zökkenés, minden nyikorgás eszembe juttatja, hogy percről-percre messzebb kerülök tőle. És ő talán nem bánja, hogy nem vagyok ott, nem is gondol rám...

 

 

 

Remélem, emlékké válok majd idővel és a múltad leszek, ha akarod, ha eszedbe jutok majd, ha eszedbe jut a mosolyom, néhány kedves szavam, az érintésem... Ez leszek én: egy megfakult emlékkép, mely rád nevet. Múlt leszek, mert a jövőd nem lehettem...

 

 

 

 

 Legszívesebben ordítanék vele, hogy miért teszi ezt. Miért? Én nem hívtam, már majdnem túl voltam rajta, és akkor, mikor minden kezd helyrerázódni, újra felbukkan és robbant. Felzaklatja az életem, majd eltűnik újra. Ez mire volt jó? Feltépte a régi sebet, most újra vérzik, elérte amit akart, és most ismét elment. Ez kellett? Ha újra ezt csinálná, csak kiabálnék és megmondanám, hogy nem, ez nem igaz... mert hülye vagyok, de úgy sem bírnám és ismét reménykednék. Hogy miért? Mert egy hülye liba vagyok, aki egy pillanatnyi boldogságért vállalja a szenvedést... csak tudnám miért.

 

 

Még mindig mosolyog rám. Még mindig beszélünk. Még mindig szeretem. Tudom, hogy ő is tudja és én is tudom, hogy ő nem akar úgy engem, mint én őt. Amikor rámosolygok, egy világ dől össze bennem, mert nem lehetek mellette, nem lehetek a szívében… csak a gondolatai halvány fényében.

 

 

Nincs rosszabb érzés, mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak.

 

 

 

Olyan hülye vagyok. Annyi szenvedés után még mindig remélem, hogy egy nap újra érezhetem egy picit a szerelmed.

 

 

Megkérhetlek valamire? Ha majd legközelebb megint úgy döntesz,hogy a saját érdekemben keresztül nézel rajtam,volnál szives előre figyelmeztetni?

 

Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is (akitől nem is várjuk) okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több,mint egyszer..és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét,szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen..sőt,előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd,mert az idő túl gyorsan telik,és elveszítesz valakit,aki közel állt hozzád.Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy,mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc,amit szomorúan töltesz,az egy perc boldogság..amit már sosem kapsz vissza!

 

 

"Nem tehetek róla, még mindíg szeretlek, Pedig mindenki azt mondja, felejtselek el Téged. Én tudom, hogy ők mondják az igazat, Dehát az ember csak a szívére hallgat. Nem tudlak elfeledni, pedig tudom, sosem leszel enyém, Ébren álmodni, s felébredni, ez vagyok én. Kívülről olyan kemény vagy, mint a jég, De benned még a gyermekkor él. Ezért a jégcsapot felolvasztani nem tudom, Pedig ha elolvadna, elmúlna minden bánatom. Muszály lenne elfelejtenem Téged, de nem tudlak, Mert valami, ami benned van, fogva tart. A haverok, a barátok mind ellene vannak, De mit tegyek, porba döntsem álmaimat? Igen, ezt kell tennem, akárhogy is fáj, Mert a meséből nem lesz más, csak magány. A szívem darabokra tört, mint egy üvegpohár, Megragasztani senki se tudja már. De talán egyszer a pohár újra pohár lesz, S talán egyszer a szívem is nyíló rózsa lesz. Újra tudni fog érezni, Szerelmet szerelemért adni. Mint a nyíló rózsa a kertben, Így zárul be a fejezet: csak mi ketten. Elfelejtettük ezt az álmot, Cserébe mást kaptam: a valóságot!

 

 

 

Vannak boldog könnyek, s fájó mosolyok. Mindig lesznek szerelmek, míg a Föld forog. Az élet szép, de élni tudni kell, Az élet harc és benne győzni kell!

 

 

 

"Én úgy érzem mindent megtettem,de sajnos ennek ellenére sem kellek neked..soha nem leszek elég jó,neked nem kellenek a normális lányok!De aztán ne gyere vissza hozzám sírva,mikor sorra pofára ejtenek,mert én akkor már csak kinevetlek és tudod mit,ezt meg is érdemled..."

 

 

Bárcsak elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam, és ez fájna a legjobban.♥

 

 

 

Ahogy lassan felnövünk, megtanuljuk, hogy az az ember is, akitől nem is várjuk, okozhat csalódást. Összetörik majd a szíved, talán több, mint egyszer... és napról-napra nehezebb lesz. Te is összetöröd majd másokét, szóval emlékezz majd, hogy neked milyen érzés volt! Harcolni fogsz a legjobb barátaid ellen... sőt, előfordulhat, hogy beléjük is szeretsz. Az új szerelmed vádolod majd egy régi hibái miatt. Sírsz majd, mert az idő túl gyorsan telik, és elveszítesz valakit, aki közel állt hozzád. Épp ezért készíts túl sok fényképet, nevess túl sokat és szeress úgy, mintha sosem bántottak volna: mert minden 60 másodperc, amit szomorúan töltesz, az egy perc boldogság... amit már sosem kapsz vissza!

 

 

' Ő az egyetlen ember, aki büszkélkedhet azzal a varázspálcával, ami a szívemet irányítja. Tőle függök, nélküle, a varázslata nélkül a semmiben hullnék. Még mindig, ennyi idő után is Ő ad értelmet mindennek, csak Ő benne látom azt a varázserőt, amely képes elszédíteni, őrültté tenni, amelynek hatására úgy érzem, egyszer én is boldog tudnék lenni. '

 

 

 

Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.

 

 

Ha elmész, ne maradj soká, ha haza térsz ölelj forrón,s ha újra menned kell,hát menj utadra, de térj vissza mindig, mert minden elváláskor elviszel belőlem egy darabot, és minden érkezéskor visszahozod azt. De ha elmész és nem térsz vissza, az a darab örökre elveszik és belehalnék hiányodba.

 

 

Rád néztem, és mosolyogtam, Azt hittem, látod, de nem láttad. Azt mondtam: "Szeretlek", és vártam, mit felelsz, Azt hittem, hallasz, de nem hallottál. Labdázni hívtalak a kertbe, Azt hittem, utánam jössz, de nem jöttél. Rajzoltam neked egy képet. Azt hittem, elteszed, de nem tetted. Kunyhót építettem az erdőben, Azt hittem, kirándulsz velem, de nem kirándultál. Szereztem jó csalit, Azt hittem, horgászol velem, de nem horgásztál. Beszélgetni kívántam, hogy megosszam a gondolataimat veled, Azt hittem, ez neked is hiányzik, de nem hiányzott. Szóba hoztam a meccset, reméltem, hogy ott találkozunk, Azt hittem, téged is érdekel, de nem érdekelt. Kértelek, hogy kössük össze az életünket, Azt hittem, te is akarod, de nem akartad. A hazám háborúba hívott, azt mondtad, térjek vissza épen, egészségesen. De nem tértem.

 

 

 

"Te és én még találkozunk. Mikor a legkevésbé számítunk rá. Egy nap, egy távoli helyen. Rá fogok ismerni az arcodra. Nem búcsúzom el, mert tudom, Te és én még találkozunk!"

 

 

"Mindenki azt mondja, hogy adjam fel, ami hozzád köt, de ők nem úgy látnak téged, ahogy én teszem. Te törted össze a szívem, miattad esett szét az egész világom. Miattad sírok, mégis még mindig szeretlek, nem tudom pontosan miért…"

 

 

"Tudod, még mindig várok a hívásodra . Még nem adtam fel a hitem abban, hogy visszajössz hozzám. Éjjel-nappal erre gondolok, még az álmaimban is."
 

 

"Könnyes szemekkel állsz a nyitott koporsó előtt, S nem érted, miért mindig a jók halnak meg idő előtt, Az Úr meg azt nem érti, hogy már majdnem elfeledted, Miért kellett, meghaljon, ahhoz, hogy rádöbbenj,szeretted..."

 

 

A múlt csak akkor fáj, ha hagyjuk, hogy kövessen minket.
 
 
Kell nekem egy üveg, kell néhány tabletta, kell egy barát, egy váll, amin sírhatok, egy barát akire számíthatok, mikor véget ér az élet...

 

 

 

Szeretnék valakit, aki olyan, mint én, aki nem nevet egy 'kislány' szerelmén. Aki nem csupán két hétre akar engem, s nem csak kétségeket hagy bennem...

 

 

Az egyetlen dolog, ami még nehezebb, mint elsétálni, az az, hogy ne nézz vissza

 

 

Az a fajta lány vagyok, aki hordaná egy srác pulcsiját, csak azért, hogy érezhesse az illatát ...

 

 

 

"Megtapasztaltam, hogy a magány akkor a legerősebb, ha megpróbálunk harcolni ellene. Ha viszont nem veszünk róla tudomást, elgyengül."

 

 

 

"Én őt magát szeretem! Nem azért, mert szép, és főleg nem azért, mert gazdag (...). Sokkal jobban örülnék, ha nem lenne egyik sem. Akkor legalább egy kicsit kiegyenlítődne a köztünk lévő különbség, de attól még mindig ő lenne a leggyöngédebb, legönzetlenebb, legokosabb és legrendesebb lény, akivel valaha is találkoztam."

 

 

 

"Bármennyire szeretném is újra látni, tudom, hogy soha többet nem tér vissza."

 

 

"Ne hagyd, hogy jelentéktelen dolgok elrejtsék benned a fényt... Nekem te vagy a remény!"

 

 

 

"Emlékezz...Ne bánd meg azt, amit tettél, mert amikor megtetted, BOLDOG voltál."

 

 

 


 

"A legnagyobb dicsőség nem az, hogy soha nem vallunk kudarcot, hanem hogy minden bukás után képesek vagyunk felemelkedni."

 

 

 

Nem azért nem kereslek mert nem hiányzol, hanem mert abban reménykedem, hogy te fogsz engem.

 

 

 

~ "A döntések, amiket ma meghozol, hatással vannak a holnapodra, úgyhogy dönts óvatosan, mert nem tudsz visszamenni, hogy megváltoztasd ezt."

 

 

 

~Talán egyszer mosolya szívedig hatolt... Talán egyszer minden gondolatod az övé volt.. Talán egyszer mindened volt a léte... Talán egyszer... még mindig meghalnál érte..


 

 

 

Vajon hogy kell feladni egy érzést? Egyszerűen csak döntsem el, hogy feladom, és eszerint viselkedjek és közben mondjak ellent a szívemnek és sodródjak tőle egyre és egyre távolabb? Akkor talán egy nap elfelejtem igéző barna szemének melegségét, kellemes hangját, édes mosolyát? Vajon eljön az idő, mikor mind eltűnik belőlem és a szívemből a fájdalom? Minden nyom nélkül, mintha soha nem is lett volna semmi.♥

 

 

 

Csak egyszer hallanám a hangod amikor csendben ülök egy üres teremben. Csak egyszer látnálak közeledni a távolból amikor tudom, hogy máshol jársz. És csak akkor hallanám a szádból, hogy érted jöttem ide. Csak akkor ölelnél át, csak egyszer, de szorosan. Csak akkor érezném azt, hogy igazán szeretsz. Csakis akkor.....♥

 

 

 

Emlékszel a régi időkre?Tudod azokra amikor mindig együtt voltunk, amikor mindig azt mondtuk egymásnak hogy szeretlek! Mondtam énis, mert hülye voltam, és miért voltam hülye? Mert hittem neked! Te csak mondtad amit én éreztem. És mikor ennek vége lett, vége sikerült túl lépnem, elfogadnom hogy te egy másik lánnyal vagy! Amikor éreztem hogy énis mással akarok lenni, akkor te felbukkansz.. és összezavarodik minden előjön egy régi emlék, régi kép, régi zene, és a régi ÉRZÉS.. És minden kezdődik ELÖLRŐL

        

 

 

 

 

 

"Vannak azok a pillanatok, amikor már annyira csordultig vagy
mindennel...annyira nem érzed a fájdalmat, a hiányt, a csalódást...
sőt, már az ürességet sem érzed... Vannak azok a pillanatok, amikor már
csak nevetni tudsz. Nevetni a jón, a rosszan, nevetni azon, hogy
mennyire pocsék is minden." ♥

 

 

Lány: Feljött. Nem írok rá.
Fiú: Feljött. Nem fogok ráírni.
Lány: Írj már rám, írj már rám!
Fiú: Gyerünk, írj már!
20 perc múlva
Lány: Kijelentkezek... úgysem ír rám.
Fiú: Kijelentkezett. Már nem tudok ráírni.

 

 

 

szeretem .. de ő nem ugy néz rám :( nagyon rosz érzés ugyérzem belehalok, hogy ujra lássam. De csak annyit kéne mondania nekem,hogy hagyjam békén nem akar tölem semmit.. de nemmondja és én szeretem és nemtudom elfelejteni megörülök ♥

 

 

 

Évek múlnak el, bennem mégis létezel, emléked nem törli semmi el.

 

 

 

 "Te akartad így. Nekem még szükségem volt rád. Először azt hittem, nem bírom nélküled és így is volt. Volt olyan nap, amikor minden perben újra és újra meghaltam. De túléltem. Itt vagyok. Már nem kellesz. Abban az időben még csak egy kis csaj voltam. Azt hittem szerelmes vagyok, de rá kellett jönnöm, hogy a szerelem nem arról szól, hogy oda vagy valakiért, akit soha nem kaphatsz meg. Bálványozhatod, álmodozhatsz róla lefekvés előtt, de SOHA ne higyj. Ne reménykedj. Az a legrosszabb. Ha hagyod odáig elfajulni a helyzetet, már menthetetlen vagy. Ahogyan én is.."

 

 

 

Néha azt hiszem, neked is fáj, de aztán rádöbbenek: csak magamat teszem tönkre.

 

Egyszer majd te leszel az én helyemben… Fájni fog. Ezt garantálhatom… Nem lesz halálos, de azt kívánod bárcsak megölne a kín. Ha ez megtörténik szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak nem is nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem ahogy arra vársz, hogy valaki betapasztja az űrt a szíveden, amit egy olyan lány okozott, mint amilyen srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de szemem sem fog rebbenni, mikor valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt. Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden emiatt az érzés miatt van. Arról amit tettél velem, nem akarok többé beszélni. Nem akarok rád gondolni, ezért kérlek, ne keress többé, ne játssz velem, ne mosolyogj rám, ne mondd, hogy szeretsz. Nem akarok mást, csak elzárni a szívem egy kis zugába és elfelejteni, hogy valaha is léteztél..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

eggyet kérek. hadd lássalak még egyszer. csak hadd lássam, hogy nevetsz, csak hadd lássam hogy boldog vagy nélkülem.*

http://fc01.deviantart.com/fs14/f/2007/056/8/b/Teen_Age_by_blackharlet.jpg

 

 

Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen...

 

 

Tudod, az is lehet, hogy az ember akkor a legmagányosabb, amikor sokan vannak körülötte, de nincs ott az az egy, aki benne van minden csöndben.

 

 

 

Ne fájjon a szíved azért, ami elmúlt. Ami fontos volt belőlük, az már benned van, az már te vagy. S ha ott maradsz a romok között, ugyan hova épülhet mindaz, ami még előtted van?

 

 

 

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.

 

 

 

Búcsúzni könnyű,de feledni nehéz. Mert a szív a múltba ezerszer visszanéz. Meglehet, hogy könnyen nevetve búcsúzunk. Mégis fájni fog, ha újra találkozunk. Nem tudja senki, hogy erről ki tehet, de akkor majd búsan lehajtod a fejedet. Megállnál százezerszer, ám mégis tovább lépsz, mert búcsúzni könnyű, de feledni nehéz.

 

 

-Szeretsz? -Nem tudom. -Mért nem? -Nem vagyok biztos. -Kételyek? -Azok. -Akkor mit érzel? -Ez bonyolult. Néha hiányzol, nem bírom, ha nem vagy velem. Szükségem van a jelenlétedre, még ha nem is nézek rád. Néha ellöklek, mert félek. Megijedek tőled, pedig nem bántasz. Néha futnék veled akármeddig, akárhova... csakhogy együtt lehessünk. Néha úgy érzem, nem jó, ha itt vagy, vagy nézel, mert elvársz dolgokat. Lehet, hogy nem tudom megtenni. A szívem megszakad, ha mással látlak, de nem szólok egyetlen szót sem. Csak elsétálok... Néha utálom, ahogy kinézel. De ezt se mondom soha. A lényed kárpótol mindenért. Nem tudok soha haragudni rád úgy igazán. Pedig lehet. olyat tettél, amiért másnak már nem jutna bocsánatomból. Néha ha rád gondolok sírok, néha nevetek, néha ordítok, aztán megint ott a mosoly az arcomon. Lehetne egyszerű, de nem... ez bonyolult. -Akkor szeretsz? -Azthiszem...

 

 

 

Gondolj rám, ha már nem leszek veled, Gondolj arra mennyire szerettelek. Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S az utolsó napra, mikor kimondtad: végeztünk. Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem, Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem. A legjobb barátomat, az egész életemet, A boldogságom, a végzetemet. Te voltál az, kire életemet bíztam volna, Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna. S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon, Tudd, hogy hiányzol nagyon. Gondolj erre, ha már máshol leszek, S más teszi szebbé életemet. Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra, Kiért életemet áldoztam volna. S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled, S arra mennyire szerettelek. Gondolsz a sok szép időre mit együtt töltöttünk, S arra a napra mikor kimondtad végeztünk. Egy rózsát helyezel kezeddel síromra, Szemedből egy könnycsepp folyik arcodra. Sírva kéred bocsássak meg neked, S én a túlvilágról válaszolok: érted mindent megteszek...

 

 

 

 

 

Fura dolog ez a hiányérzet. A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben. Betöri az ajtót. Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e , és a legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve. Csak jön és beköltözik a lelkembe. Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat. De azokon a napokon, mikor meglátogat, a könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép, a rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal vagy az utcán elsuhan egy ismerős kabát. Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt, a hiányt. A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez. Végül megtör. Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt. Az időt lelassítja, az álmokat elkergeti, és mikor már minden energiámat elszívta, elmegy. Elmegy úgy, ahogy jött, kérés nélkül… váratlanul.

 

 

 

Tudod mi az szeretni valakit,S letagadni, hogyha kérdezik?S ha jön közömbös arcot vágni,Bele foglalni, hogy sosem gondolsz rája.Lekicsinyíteni, elítélni szavakban,Tisztelni becsülni gondolatban?Más szemében talán semmiség,De tanuld meg ez a NŐI BÜSZKESÉG!!

 

 

 

 

Ugy fájdítja szívem hogy nem is sejti, érzéseimet senki meg nem fejti.Nem tudja mennyit jelentett első szava mosolya,de ez is csak az élet rögös folyama. Megedzem szívemet és meg probálok tovább,lépni de hogy fog-e menni azt szívem is kétli.A tudat hogy boldog bár mással megkönnyíti kicsit a lemondást és talán ez a lesz legjobb megoldás.

 

 

emlékezz, hogy az idő senkire sem vár. A tegnap történelem..

 

 

...Néha elég pár óra, vagy pár nap, hogy az ember életét megváltoztassa valaki. Nem számít az idő, sem a tér, nincsenek miértek, nincsenek kérdések és nincsenek válaszok sem.., csak van valami. Találkozol valakivel, akinek nem kell semmit mondanod. Pár perc és a vesédbe lát. A gátlások leomlanak, a képmutatás álarca megreped az arcodon. Nincs többé hazugság, csak az őszinteség, csak a csupasz lelked, minden védelem nélkül, és félsz, halálra rémülsz, mit keres valaki pár óra után a szíved közepében. Félsz, hogy vissza fog élni a kiszolgáltatottságoddal. Nem teszi, mert a markodban van, ahogy Te is. A józan ész meg eltűnik. Bármit mond, megteszed. Bármit kérdez, válaszolsz. Kivetkőzöl magadból, és mindent a fonákjáról látsz. Olyasmit teszel, amit el sem hiszel, olyanokat mondasz, amiket utólag sem értesz. Tükröt állít eléd, amiben meglátod magad. Az igazi énedet. A valóságot, amit senki más szemében nem láttál még. Talán azt is tudja, hogy milyen leszel. Még a jövődet is látja benned, te meg meglátod a szemében a saját arcképedet. Boldog vagy és félsz, együtt. Nem tudod mit hozhat a holnap, de nem is érdekel, mert tudod Ő ott lesz melletted.., nem vagy benne biztos, de érzed, hiszen olyan mint Te...

 

 

 

A hiány olyan, mint egy sajgó pont a szívemben. Sokkal jobb érzés, mint amikor dühös voltam rá, vagy ami még rosszabb, amikor nem engedtem, hogy bármint is érezzek iránta. A hiánya azt jelzi, hogy szeretem.
 

 

Ne várd, hogy visszakapj valamit, ne várd, hogy észre vegyék az erőfeszítéseidet, hogy felfedezzék a tehetségedet,hogy megértsék szerelmedet. Minden egyes ciklust le kell zárni. Nem büszkeségből, nem azért, mert nem bírsz tovább harcolni, neem is gőgből, hanem egyszerűen azért, mert már nem része az életednek. Zárd be az ajtót, cserélj lemezt, takarítsd ki a házad, rázd ki a porrongyot. Felejtsd el azt, aki voltál, és legyél az, aki vagy.

 

 

 

Pedig a szerelem mindig más. Mindegy, hogy hányszor szeretünk életünkben, egyszer, kétszer vagy tízszer: az új szerelem mindig ismeretlen. A szerelem vagy a pokol fenekére taszít, vagy a mennyországba röpít, de egy biztos: valahova eljuttat. És nem utasíthatjuk vissza, mert létünk alapfeltétele. Ha nem merjük elfogadni, éhen halunk egy karnyújtásnyira a fától, amely hiába kínálja gyümölcseit. Mindenütt a szerelmet kell keresnünk, és vállalnunk kell, hogy esetleg órákig, napokig vagy akár hetekig szomorúak és csalódottak leszünk miatta. Mert abban a pillanatban, amikor elindulunk keresni a szerelmet, ő is elindul, hogy megtaláljon minket. És megvált.♥
 

 

 

 

Bárcsak elég bátor lennék ahhoz, hogy elsétáljak és elfelejtsek mindent, ami a miénk volt, de nem merek elmenni, mert tudom, hogy nem jönnél utánam, és ez fájna a legjobban.♥

 
 
 
Látod,
hogy jön, és tudod előre, mit akar kérdezni. Azt szeretné tudni, mért
vagy szomorú. Te reflexből kivágod a választ: 'Nem vagyok szomorú, csak
szimplán rossz napom van.' , és hasonlók. Erre ő ezt mind elhiszi, és
egy szó nélkül elmegy. Pedig mennyire szeretném egy...szer, csak egyszer
... azt mondani: 'Azért vagyok szomorú, mert kegyetlenül beléd szerettem és
ez az érzés visszafordíthatatlan.

 

 

 

" Ha feltűnik valaki a múltatból, valahogy visszafejlődsz azzá, aki akkor voltál, amikor ismerted."

 

 

 

Emléket kértél,és én egy képet adok.De,élni nem a képen,hanem a szívedben akarok!Ha majd elhagy minden,boldogság és remény.,hiddel akkor is szeretni foglak én!:)

 

 

 

Valahogy mindig az kell, aki eldobhat. Akivel bizonytalan lehet minden. Az életem. A fájdalmam. Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom. Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom. Így szenvedek. A biztos valahogy elutasít magától. Biztossága nem érdekel. Mert elfojtana. Megváltoztatna. És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek. Mert a biztos is lehet majd bizonytalan. És azt nem tudom kiszámítani. Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna. Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá. Néha képtelenség megmagyarázni engem. Van, hogy nem tudok hinni. Mint most. És létezik olyan pillanat, amikor elhiszem, változhatnak érzések irántam. Szeret. Csak nem tudja még. Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni, hogy ne álmodozz! Eldobhat. Meg is fogja tenni. Ne hidd, hogy biztossá válik! Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz, mert te érzed!

 

 

 

Az igazság az, hogy szeretem. Csillapíthatatlanul szeretem... Az első pillanattól fogva. Akkor is szerettem, amikor megesküdtem, hogy nem. Nem tehetek róla, csak érzem.

 

Fel akarok ébredni a rémálmomból, arra kelni, hogy már nem szeretem őt többé..

 

Mindazok az ellenállhatatlan dolgok,amelyeket már oly jól ismerek.Bármi is volt az,magával ragadott és megidézett. Ha most rád nézek olyan embert látok,aki mára már életem legfontosabb részévé vált.Vannak pillanatok,amikor újból érzem a varázslatot,azt a láthatatlan erőt,ami beléd húz... Épp úgy,mint amikor először találkoztunk..."

 

 

Lehet, hogy szerettél volna, ha ismertél volna. Ha ismerted volna a gondolataimat. Ha végig sétáltál volna az álmaimon és az emlékeimen. ... Igen lehet, hogy szerettél volna. Ha csak rászántad volna az időt.

 

 

 

Most már tudom, hogy amit a legjobban akarsz, azt kell elengedni...

 

 

 

 

Ő éli a mindennapjait, nélkülem. Én élem a mindennapjaim,gondolatban vele... igazából azonban egy egész világ választ el minket. És a távolság csak nőni fog.

 

 

 

„Minden elmenő elvisz valamit belőlünk, ami nem jön vissza.”

 

 

 

~ Az a fajta lány vagyok, aki hordaná egy srác pulcsiját, csak azért, hogy érezhesse az illatát :)

 

 

 

 

Néha olyan jó lenne újból gyereknek lenni. Ha lehorzsolod a térded, az nem fáj annyira, mintha összetörik a szíved.

 

 

 

A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.

 

 

 

Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az emlék az egyetlen dolog ami nem változik, mikor minden más igen..

 

 

 

Ezernyi oldalt is tele tudnék írni, hogy elmondjam az érzéseim, de
akkor sem értenéd, úgyhogy inkább szó nélkül megyek most el, csak egy
apró hangot hagyva magam mögött...ahogy a szívem a földre zuhan és
összetörik.

 

 

 

Nézd ezt a lányt. távolról szánalmasnak tűnhet. minden buliban más pasival látod, de ha közelebb merészkedsz hozzá, látod rajta azt a fájdalmat, amit az élet okozott neki. a legtöbb dologért magát hibáztatta, és ezt tette őt tönkre. belülről teljesen meghalt. nem mer már senkihez kötődni. pedig soha nem volt nagy elvárása, csak egy dolgot kért, hogy szívből szeressék...

 

 

 

Egyszer majd te leszel az én helyemben… Fájni fog. Ezt garantálhatom…
 Nem lesz halálos, de azt kívánod bárcsak megölne a kín. Ha ez
megtörténik szeretném első sorból nézni. Nem foglak sajnálni. Még csak
nem is nevetlek ki. Egyszerűen csak nézem ahogy arra vársz, hogy valaki
betapasztja az űrt a szíveden, amit egy olyan lány okozott, mint amilyen
 srác Te vagy. Nem fogok beléd rúgni, de szemem sem fog rebbenni, mikor
valaki rád veti a végső csapást. Nem gyűlöllek. Egyáltalán nem. Sőt.
Akármit is tettél velem, még mindig ugyanúgy szeretlek. Minden emiatt az
 érzés miatt van. Arról amit tettél velem, nem akarok többé beszélni.
Nem akarok rád gondolni, ezért kérlek, ne keress többé, ne játssz velem,
 ne mosolyogj rám, ne mondd, hogy szeretsz. Nem akarok mást, csak
elzárni a szívem egy kis zugába és elfelejteni, hogy valaha is léteztél…

 

 

 

 

 

Nap, mint nap eltervezem, hogy holnap véget vetek a hazugságaidnak, de amikor a pillanat eljön, valahogy sosem tudom kimondani, amit az eszem súg.. talán azért mert a szívem mélyén.. szükségem van a hazugságaidra, csakhogy nyugodtan, hatalmas fájdalmak nélkül, élni tudjak. :(

 

 

 

 

Anyukám mindig mondogatta, hogy ha nagy leszek, az lehetek ami  akarok: színésznő, orvos, tanár vagy énekes..bármi. De anyukám tévedett.  Sohasem lehetek az Ő barátnője.

 

 

 

 

Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, remény, csalódás, küzdelem, bukás, sírig tartó nagy versenyfutás. Keresni mindig a jót, a szépet, s meg nem találni - ez az élet.



 
 
 
És az élet: Örökre elveszve a mosolyodban...

 

 

*ott vagy mellettem, ott állsz szótlanul. nem tudom, az bánt, hogy ott vagyok, mert nem vagy kiváncsi rám, vagy az, hogy még szeretsz, és megbántad a szakítást?*

 

 

 

 

A múlt nem fontos, egyesek szerint. De szerintem az élet legfontosabb része ez, mivel ebben van minden; minden amit átéltél, ami miatt boldog vagy, és minden szomorúság amiből tanulni tudsz!

 

 

 

 

 

 

Bárcsak vissza tudnék menni az időben arra a napra, mikor először találkoztunk.. hogy aztán elsétálhassak.

 

 

 

~ Nos, nem irónikus ez? Semmibe vesszük azt aki rajong értünk, de rajongunk azért aki tudomást sem vesz rólunk; azt szeretjük aki bánt minket, és azt bántjuk aki szeret..

 

 

“Tanulj a múltból. Ne érj úgy életed végére, hogy azt érezd, nem is éltél igazán. Sokan, amikor elérnek arra a pontra, hogy el kell hagyniuk a földi világot, utoljára még meglátják az örömet és szépséget, amely csak azért nem lehetett az övék, mert féltek élni.”

 

 

Mindannyian szeretnénk megőrizni valamit, amit elfeledtünk vagy elutasítottunk, mert talán nem értettük meg, milyen sokat hagytunk hátra. Nem felejthetjük el, ami régen szép volt, különben nem ismerjük fel, még ha szembe jön is velünk az utcán.

 

 

 

 

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá..., mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

 

 

 

 

 

„Érzem, ahogy reszketsz… Erősen kapaszkodsz belém, szorítasz, szinte megfojtasz s könnyeid a vállamat mossák, ezen a hűvös nyári éjszakán. A szívedben bolyongó fájdalomra most én vagyok a gyógyír. Csak ölellek át némán… Most először érzem, hogy szükséged van rám…”

 

 

Bár szeretlek és szeretnélek megérinteni, nem lehet. Nem szánt nekem ilyen jó embert az ég. Valaki másnak szánt téged, valakinek aki olyan jó mint te. És én örülni fogok, ha megtalálod ezt a személyt. De szeretnék annak a lánynak a helyében lenni. De nem lehetek. Te vagy a herceg, de ez nem az én mesém,valaki másé. Hosszú az élet, de ahhoz rövid, hogy elfelejtselek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
"A harcos tudja, hogy a nagy álmok sok kicsiből állnak, ugyanúgy, ahogy a nap fénye is milliónyi kis sugárból adódik össze.

 

Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam, mégis hozzád fűztem álmokat, sorokat neked írtam, belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem...Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem, mégsem féltettem, hagytam hogy szépen kimondjuk a búcsút és az álom véget érjen.

 

 

 

A tökéletes pillanat úgy elrohan mint egy álom,
A szemem már lezárom mikor izgatottan várom,
Mikor tudom, hogy ez véget ér, hiszen csak egy pillanat
Nem is reménykedem benne, hogy majd végleg így marad
Ezért aztán egyedül, úgyhogy nem zavar meg senki
Eljátszom, hogy megszűnik a világ, nekem ennyi
Ami nyugalmat hoz talán, és nincsen többé stressz
Nem leszek majd ideges, mert az lesz ami lesz
Álmodozok róla, hogy majd a szabadban elterülve,
Nyugalom lesz mindenhol és bezárkózom belülre
Az elmém titkos zugába és rájövök majd végre,
Hogy Te hiányzol egyedül az út végéhez érve
De talán pont így jó, hogy világ két kis pontján
Egymásra várunk és majd túllépünk a gondján
Az élet minden fájdalmán, a világ minden baján
Te és én, egy pillanat, és így együtt leszünk talán


El szorul a szívem, ha együttlétünkre gondolok,

El sem hiszed nélküled mily boldogtalan vagyok.

Ha eszembe jut az a boldog óra,

Mikor az első csókot az ajkamra kértem.

Mikor gyengéden magadhoz öleltél, és

Nekem örök hűséget ígértél.

Elszorul a szívem, szememben könny ragyog.

Szívem az örömtől lángolva mosolyog,

És előttem mindenütt a Te képed ragyog.

 

Tudom, hogy nem szeretsz,hogy másnak élsz.

Rajtam csak nevetsz, ha bánat ér

De nem átkozlak, hisz vége már.

Majd ha boldog leszel, gondolj néha Rám!

Legyen ez a vers, szerelmi vallomás.

Rajtad kívűl nem szeretek senki mást.

Keresni valamit
Mi nem jön vissza már sosem
Utólag rájönni,
Hogy mi volt helytelen

Látni és érezni
Azt a szemedben
Hogy nem érzel már
Egy ideje semmit sem

Keresni a tüzet
Mit benned szerettem
S látni azt,
Hogy más van a helyenben

Elfeledni a perceket
Mit együtt töltöttünk
S mindent, ami régen
Történt közöttünk

Elhinni azt, hogy
Végleg vége lett
Ennél nagyobb fájdalmat
Már nem is érezhetek

 

~ Megtanultam, hogy az elköszönések mindig fájnak, az emlékek -jók vagy rosszak- mindig könnyeket csalnak a szemembe.. és hogy néha a szavak nem pótolhatják az érzelmeket.



~ Elegem van abból hogy órákot töltök azzal hogy 'tökéletes' legyek egy olyan srácnak aki nem viszonozza az érzéseimet, hogy éjszakákat sírjak át miatta, hogy hamis mosolyt viseljek azért hogy elrejtsem a könnyeimet.. végeztem azzal hogy próbálom a dolgokat rendbe hozni mikor tisztán látszik hogy nem fog sikerülni.. nem bírom tovább 

~ Ha belenézel egy lány szívébe.. meglátod azt, hogy mennyit sírt valójában. Látni fogsz titkokat, barátokat, hazugságokat.. De látni fogod azt is, amit (talán) sosem érthetsz meg: hogyan tud erős maradni akkor is, mikor semmi sincs rendben!



Azt mondtad, már sokat csalódtál,
S ezért szíved nem nyitod ki soha már.
Azt mondtad örülsz, hogy megtaláltál,
De úgy érzem, nem erre vágytál.


Hiába szeretjük egymást, ez csak barátság..az egyik legjobb fajta. egyszer majd rájövünk h ez igazi szerelem volt, de addigra késő lesz..

Mindig van egy személy aki nem számít hogy mit tesz vagy mit mond, és nem számít hogy hányszor okoz neked fájdalmat - nem tudod elengedni, hiszen annyira sokat jelent neked

Ma mosoly, holnap könnyek. Ma még nehéz, holnap már könnyebb

 

Ha választanom kellene közted és a lélegzés között, akkor az utolsó lélegzetemet arra használnám, hogy elmondjam: szeretlek!

 

 

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod.
Amikor tudod, hogy kár volt az egész, mégse bánod.
Amikor meglátod, s hevesebben dobog szíved.
Amikor érzed, hogy érte remeg két kezed.
Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat.
Amikor várod, hangját és szavait.
Amikor naponta felidézed magadban az együtt töltött órák emlékeit.
Amikor néznéd mosolyát és két szemét.
Amikor vágysz arra, hogy megint feléd nyújtsa két kezét.
Amikor közeledben van, és alig bírod türtőztetni magad.
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged.
Amikor elhiszed, hogy míg együtt vagytok ő is megőrül érted.
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle élned.
Amikor aludnál és ébrednél mellette.
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész.
Akkor vedd tudomásul, igen is SZERETED!

 



 Emlékszem még rá, ahogyan először csókoltál,
gyönyörű pillanat volt, elfedni nem tudnám.
Még ma is bennem él, ahogyan először öleltél
fülembe, súgtad szeretni, fogsz örökkön örökké.

 

 

 A barát az, aki akkor jön, amikor mindenki más megy.
A barát az, aki akkor van melletted, amikor máshol kellene lennie.
A barát az, aki látja a könnyeidet, és meggyógyítja a szívedet 
A barát az, aki mindent tud rólad, mégis szeret.
A barát az, aki akkor is velünk tart, amikor az egész világ ellenünk fordul.
A barát az, aki ismeri a szívemben lévő dalt, és eldúdolja nekem, amikor kezdem felejteni.
A barátok azok, akik, megkérdezi, hogy vagy, és várnak a válaszra,

Tudod mi a bánat?
Ülni egy csendes szobában és sírva várni azt, aki nem jön többet.
Elutazni onnan, ahol boldog voltál és otthagyni a szívedet.
Örökké szeretni azt, aki nem szeret téged.
Könnyeket ragadni, mik szemedben égnek.
Kergetni egy álmot s soha el nem érni
Csalódott szívvel mindig csak remélni.
Megalázva írni könyörgő levelet,
S sirdogálni, mert nem jön rá felelet.
Szavakat idézni, melyek lelkedre hulltak,
Rózsákat őrizni, melyek kifakultak.
Hideg búcsúzáskor forró csókot kérni,
Mással látni őt és nem visszanézni.
Kacagni boldog, hazug lemondással,
S otthon leborulni könnyes zokogással.
Imádkozni át hosszú éjszakákat,
Hogy ő meg ne tudja, mi is az a bánat!

 

 

Élni kell,ezt én is tudom.

Élni kell,én így búcsúzom!

Élni kell,hát élj boldogan!

Élnék én is,de nélküled hogyan?

 

 

A szívem tört most össze,

Remegve nézek már a múltba,

Könnyes szemmel állok egy körből kirúgva.

Többet nem találkozunk,többet nem látlak már,

Egy gyenge szellő kellett,összedőlt a kártyavár.

Nincs már több esélyem,nincs lehetőségem,

Hogy szemedbe nézzek és kezedet elérjem...

Rengeteg emlék után tanít meg az élet ragaszkodni,

Mindenhez mit a jövő széttéphet.

 

 

 

Te voltál az...

Gondolj rám, ha már nem leszek veled,

Gondolj arra mennyire szerettelek.

Gondolj a sok szép időre mit együtt töltöttünk,

s az utolsó napra mikor kimondtad: Végeztünk.

Gondolj arra a fájdalomra,

Amit akkor átéltem,nem is sejtetted,

Mit jelentettél nekem.A legjobb barátomat,

Az egész életemet,a boldogságomat,a végzetemet.

Te voltál az,kire az életemet bíztam volna,

Te voltál az,kiért a pokolba is mentem volna...

 

 

 

Furcsa,hogy valaki mennyire össze tudja törni a szívedet,

De te még mindig szereted azokkal az apró darabokkal.

Kép

 

 

 

Ha majd sírom fölött...

Ha majd sírom mellett állsz

S engem többé nem látsz,

Írd a homokba csendesen,

Őt valaha szerettem...

 

 

 

Ha van egy szív mely érted dobban,

Szeresd őt mindenkinél jobban.

Mert ki tudja lesz-e idő,

Mikor fáj a szíved érte,de már KÉSŐ.

Kép

 

 

 

Fáj,hogy ennyire szeretlek mert ha rád nézek,

Látom,hogy ez téged mennyire nem érdekel.

 

 

 

Mikor egyedül vagyok,

Azt kívánom bárcsak te keresnél telefonon,

Azt mondanád: vissza akarsz kapni engem-de  sohasem hívsz engem.

És én annyira bolondnak érzem magam...

Kép

 

 

 

Megszeretni egy perc is elég,de feledni egy élet is kevés.

 

 

 

Nehéz abbahagyni a sírást,

Mikor csak az a személy tudna

Téged megvígasztalni,

Aki miatt sírsz...

 

 

 

Sokszor szeretsz olyat,

Aki nem is sejti érzelmeidet,

és mégis oly hű vagy hozzá,

Mintha szerelmed viszonozva lenne.

 

 

 

Még annyi mindent mondhatnék neked,

Mégis évek óta írok egy levelet.

Csak egyetlen sornyi hazugság röviden:

Már megtanultam élni nélküled.

 

 

 

 

Aki nem szeret, az gyűlölni fogja a mosolyodat is.

 

 

Hosszú volt a szenvedés,de életemben Ő volt a legszebb tévedés.

 

 

 

Néha hiányzik az,aki voltam,

az,aki Te voltál,

és azok,akik Mi voltunk.

Kép

 

Hiányzik

Még mindig fáj,ha rá gondolok.

Még mindig hiányzik az a mosoly,

Ami bármilyen rosszkedvből kirángatott.

Még mindig hiányzik a nevetése,az,

Ahogy mindenben egyetértettünk.

Hiányoznak az éjszakába nyúló telefonálásaink,

Az aggódásai.Hiányzik,hogy

Mindenhogy szépnek látott.

Smink nélkül,kócosan,csapzottan,így.

Ahogy magam többet soha nem fogom látni,

Egy az egyben.

A hülyeségeimmel és a komolyságommal együtt.

Most még sincs itt.

Meg kell tanulnom elengedni őt,talán....igen.

Így lesz a legjobb.De akkor is hiányzik.